Gyászfeldolgozás - együttérző, biztonságos kísérés veszteség idején

A gyász az élet egyik legmélyebb és legemberibb tapasztalata.
Amikor veszteség ér bennünket, sokszor nemcsak valakit vagy valamit veszítünk el, hanem a biztonságérzetünkből, a kapaszkodóinkból, sőt néha önmagunkból is egy darabot.

A gyász nem hiba.
Nem gyengeség.
És nem is olyan folyamat, amit jól kellene csinálni.

Minden gyász egyedi. Minden ember másképp él meg egy veszteséget, és más tempóban tud kapcsolódni ahhoz, ami benne történik.



"Csak az tud gyógyulni bennünk, amit megengedünk magunknak érezni." /David Kessler/
 

Mi történhet bennünk gyász idején?



A gyász nem csak szomorúság.

Megjelenhet benne bűntudat, düh, üresség, félelem, fáradtság, bénultság, megkönnyebbülés vagy éppen az az érzés is, hogy nem találod önmagad.

Van, aki kívülről működik tovább, belül mégis úgy érzi, mintha minden megváltozott volna.
Van, aki azt tapasztalja, hogy a környezete nem érti igazán, mi zajlik benne.
És van, aki egyszerűen csak nagyon egyedül marad azzal, amit hordoz.

A gyász sokszor nem lineáris.
Nem egyik napról a másikra múlik el, és nem is mindig kiszámítható. Hullámokban érkezhet. Vannak nehezebb napok, csendesebb időszakok, és olyan pillanatok is, amikor valami egészen váratlanul újra megérint.


Mi a gyászfeldolgozás valójában?

 

Számomra a gyászfeldolgozás nem azt jelenti, hogy túl kell lenni valakin vagy valamin.

Nem azt jelenti, hogy el kell felejteni, ami volt.
És nem azt sem, hogy a fájdalmat gyorsan meg kell javítani.

A gyászfeldolgozás inkább egy olyan belső út, amelyben lassan helyet kaphat mindaz, ami benned van.
A kimondatlan érzések, a kérdések, a hiány, az ambivalencia, a szeretet, a harag, a tehetetlenség, a vágyódás.

Ebben a folyamatban fokozatosan tisztulhat, hogy mit hordozol magadban, mi az, ami nagyon fáj, mi az, ami még befejezetlen benned, és hogyan lehet ezzel egy kicsit nagyobb belső térrel együtt lenni.

Nem siettetve.
Nem erőből.
Hanem a saját tempódban.


 

Hogyan kísérlek ebben?


Úgy dolgozom, hogy biztonságos, együttérző és ítéletmentes teret tartsak annak, ami benned van.

Ez azt jelenti, hogy nálam:

  • nem kell erősnek mutatnod magad,
  • nem kell jól beszélni róla,
  • nem kapsz közhelyeket,
  • nem kell sietned,
  • és nem kell megfelelned semmilyen elvárásnak.
Hiszek abban, hogy a gyászban sokszor már az is gyógyító, ha valaki valóban jelen van, meghallgat, és nem akar gyorsan túljuttatni rajta. Abban kísérlek, hogy kapcsolatba kerülhess azzal, ami benned történik, és hogy lassan megtalálhatóvá váljon a következő belső lépés.
 

Milyen veszteségekkel lehet ide érkezni?


A gyász nem csak halálesethez kapcsolódhat.

Gyászt élhetünk át akkor is, amikor:

  • meghal egy szerettünk,
  • véget ér egy kapcsolat vagy házasság,
  • elveszítünk egy fontos élethelyzetet vagy szerepet,
  • megváltozik az egészségi állapotunk,
  • egy régi, feldolgozatlan veszteség újra megmozdul bennünk,
  • vagy egyszerűen azt érezzük, hogy valami fontos végleg megváltozott.

Néha friss a veszteség. Néha hosszú évek teltek el, és mégis ugyanott fáj. Mindkettőnek lehet helye.



Egyéni vagy csoportos út?

 

Van, akinek az egyéni kísérés adja meg azt a biztonságot, ahol teljesen
a saját történetére, ritmusára és érzéseire figyelhet.
Van, akinek a csoport segít leginkább, mert megélheti:
nincs egyedül, és nem kell magyarázkodnia.

Mindkét forma lehet megtartó és mély.
Nem az a kérdés, melyik a jobb, hanem az, hogy most éppen mire van szükséged.




Borsi Boglárka vagyok, integrál szemléletű
segítő és gyászkísérő

 

A gyászfeldolgozás az a terület, amelyhez különösen mélyen kapcsolódom.

Munkámban olyan együttérző teret tartok, ahol a fájdalom kimondható, ahol lehet csendben lenni, sírni, keresni a szavakat, vagy akár nem találni őket.
Fontos számomra a hitelesség, a szakmai alázat és a folyamatos tanulás. Jelenleg David Kessler nemzetközileg ismert gyász- és veszteségszakértő Grief Educator programjában is mélyítem a tudásomat.


Akik már jártak nálam:

„Bogi egyéni kísérésében kimondhattam azt is, amit addig senkinek. Azt hiszem, ez sokat segített. És utólag látom, hogy Bogi mindig türelmesen hallgatott végig, akárhányszor ismételtem el ugyanazt és mondtam el kétségbeesetten a „miért”-jeimet.

Virág
„2021-ben meghalt a férjem, azt hittem, vége a világnak, de megismertem Bogit, akinek nagyon sokat köszönhetek, csak ajánlani tudom mindenkinek.”

Kati
„Már a csoport 2. alkalmán azt éreztem, hogy végre nem vagyok egyedül a fájdalmammal. Jó érzés olyan emberekkel lenni, akik hasonlón mennek keresztül.”

Szilvi
„Fontos számomra a biztonság és a szeretetteli, együttérző közeg, amit Bogi és a csoporttársak maximálisan megadnak, így mindig nagyon várom a következő alkalmat.”

Orsi
Minden alkalom után van bennem egy megkönnyebbülés, valahogy mintha feltöltenénk egymást.”

Gábor
A csoportban éreztem először azt, hogy nem kell magyarázkodnom, mégis pontosan megértenek.”

Rita
"2021 ben meghalt a férjem, azt hittem, vége a világnak, de megismertem Bogit, akinek nagyon sokat köszönhetek, csak ajánlani tudom mindenkinek."

Kati
"Bogi nagyon jól összpontosít, maximális odafigyeléssel dolgozik, ügyel a részletekre. A váratlan helyzeteket is türelemmel, szakmai hozzáértéssel kezeli és tele van pozitív, gyógyító energiával. A "szívvel-lélekkel kapcsolódás" kézzel fogható. Még biztosan fogunk találkozni."

Zoli
„Egy hely, ahol a test és a lélek együtt gyógyul. Szívből ajánlom, Bogi csodálatos!”

Erna
"Bogitól a talàlkozàsaink soràn szeretetteljes figyelmet, meghallgatàst és elfogadàst kapok, ami segít szembenézni a nehéz, fàjdalmas érzéseimmel és közösen feldolgozni ôket. Sokat segít abban, hogy meglàssam az élet szép oldalàt, értékeljem az apró örömöket, így könnyedén, sikeresen éljem a "szürke" hétköznapjaim.
Kívànom, hogy Bogi gyógyító jelenléte minél többekhez eljusson!"

Adri